Vannak fotók, amelyekről már az első pillanatban tudom, hogy feltétlenül scrapbook-oldal fog belőlük készülni. Ez is ilyen. A barátnőmmel a szentedrei skanzenban fotózkodtunk szeptember végén és egy nagyon jól elkapott pillanat eredménye ez a fotó. Számomra minden benne van, ami az anyságot jelenti: az ölelés, az én kizárólagos figyelmem, a kisfiam "kapaszkodása" két kézzel, miközben máris kukucskál és menne a Világba a vállam mellett...:-) Azt hiszem, eddig ez a kedvenc közös képem az elmúlt 3 évből. Próbáltam neki méltó körítést adni.
Nemrégiben külföldről rendeltem néhány meseszép háttérpapírt, ez is közülük való. Még nem volt ötletem, hogy a pauszt mikor és hogyan használhatom fel, aztán találtam egy nagyon szép, inspiráló oldalt, ami az ötletet adta. Teljesen véletelnül pontosan ugyanaz a pausz is megvan nekem, amiből az az oldal készült, én mégsem azt használtam, hanem ezt a másikat, mert ez jobban illett a képhez. Első lépésként körben összevarrtam a 30x30-as pauszt egy ugyanekkora háttérpapírral, amely alól így áttetszenek a kis rózsák. Ezután végig kétoldalú ragasztóval és nem folyékony ragasztóval dolgoztam, az remekül megtartotta a papír és textil dekorációkat is. A végén még bevágtam az oldalt és az egyik sarkát is behajtottam, a hajtásra és a hajtás alá is más-más papírt ragasztottam, mintha még azok is alatta volnának, így még rétegesebbnek tűnik az oldal. A szárnyak utólag kerültek a kép alá, ezeket tintáztam 3 féle tintapárnával. Végül a kész műre ránézve jutott már csak eszembe az idézet:
"…a gyermekeknek két dolgot kell adnunk: gyökereket és szárnyakat."

kellékek: háttér pausz - Webster's pages, Your Life. Beautiful. US1680D Magical wishes, vellum; pausz mögötti háttér és lilásbarna papír a fotó mögött - Daisyd's; virágok, levelek, madaras nagyfejű milton - Prima; hajtások mögötti papírok és US felirat - K&Company; szalag és csipke - maradékokból
inspiráció: http://www.scrapbook.com/galleries/35277/view/2328099/-1/0/1.html
inspiráció: http://www.scrapbook.com/galleries/35277/view/2328099/-1/0/1.html










