2011. június 29., szerda

Lido di Jesolo album - pirosban, türkizben, olívazöldben

Olaszország örök kedvencünk a Párommal. Bármilyen úticélt is ötlöttünk ki a múltban, az esetek felében ott kötöttünk ki.:-) Ott volt a nászutunk, még előtte voltunk autós észak-olasz körúton (ez volt életem egyik legemlékezetesebb, "legteljesebb" nyaralása) és 5 éve nagy pocakkal is ide repültünk. Ritka az, hogy én egy hétig csak láblógázni és tengerparton ücsörögni vágyom, de akkor - talán érthető módon:-) - ez volt az egyetlen kívánságom és teljesült is. Akkor ugyan még nem scrappeltem, de az már akkor feltűnt utólag a fotókat nézegetve, hogy milyen érdekesen alakult a képek színvilága: csupa-csupa vidám piros, türkiz és olívazöld! Megmagyarázhatatlan, de valamiért így van!:-) Néhány fotóhoz a szépia jobban illett: a tengerparton sétáltunk első este és mesebeli, elmosódott pocakos képek születtek...

Mostanában, a lakásfelújításunk alatt kerültek kezembe a korábbi évek fotóinak lemezei. Nézegettem rajtuk a képeket, nosztalgiáztam és úgy döntöttem, ezt a színpompás utazást végre minialbumba öntöm.

Pirosba, türkizbe és olívazöldbe.
















(Nem, ez még nem az előző bejegyzésben beharangozott meglepi!:-))

2011. június 27., hétfő

Valami készül...

Még nem tudom, mi lesz belőle, de néhány hónap hibernáció után lassanként kezd magához térni a scrapper lelkem. Egy ötlet elindult a héten, ma pedig megvolt egy tevőleges "próbakör", már csak el kell készíteni a kész művet az alapanyagból... Íme ezekből egy kis ízelítő.

Ígéretes...?:-)

2011. június 25., szombat

Lapok az óvónéniknek

Picit késében voltam velük, így hamar készültek el, talán fél óra alatt. Köszönet a Cosmo Cricketnek (Earth Love készlet)!:-)