2008. július 5., szombat

Csillagszütyő szülinapra

Barátnőmnek készült az alábbi ajándék - imádtam hozzá alapot és kellékeket venni, itthoni készletből válogatni, kiválasztani a színvilágot, a stílust, a szalagokat...

Így történt:

Először összeszedtem hozzá mindent, amit el tudtam képzelni rajta - aztán menet közben ezekből már elég volt válogtani, bár így is épp elég káosz lett az étkezőasztalon...

A nagynehezen kiválasztott papírokból kivágtam a két oldal fedőpapírjait, egyszerűen úgy, hogy körberajzoltam az egyik papír hátulján a csillagformát, majd ráhagytam egy hajtás-szélt (kb. 0,5 cm) és ezt a kivágása után rárajzoltam a másik papírra is, majd azt is kivágtam.

Ezután jött az alap ragasztása, ez kicsit türelemjáték, mert meg kell várni, amíg megragad és megszárad rendesen.

Elkezdtem rápróbálgatni, majd ráragasztani a mintákat, itt-ott inkább már ragasztás után vágtam le a felesleget a pontosság kedvéért.

Az egyik díszítőelem két összefűzött fa gomb volt, ezeket így fűztem és kötöttem össze ahelyükra ragasztás előtt, miután kimértem, hol legyenek és ehhez képest milyen hosszú legyen a zsinórjuk.

A két oldal fedése és díszítése után jött a szütyő "élének" a fedése, ehhez egy harmadik, egyszínű kartonból szalagszerű csíkot vágtam és úgy ragasztottam végig. Azután erre még egy vastag vajszínű, majd egy vékonyabb pisztáciazöld szalag is került végig az él mentén.

És a kész munka:



Boldog szülinapot, Ági!:-)

9 megjegyzés:

Ági írta...

Nagyon nagyon köszönöm!

csuti írta...

Micsoda aprólékos munka, nagyon szép lett! Csuti

Mesi írta...

Csodajó lett, klassz az ötlet és a kivitelezés is! Igazi nőcis cucc, szemet gyönyörködtető holmi - ugye, csokit azért tettél bele? Anélkül el sem tudnám képzelni... :)

Mounier Noémi - Kolibri írta...

Igazán kreatív és gyönyörű ajándék!! Gratulálok hozzá!!! Gondolom volt nagy öröm! :)
És köszönöm az ötletet!! :)

Linsey írta...

Nagyon ötletes és nagyon szép!

Hámos Beáta (betsie) írta...

Nagyon szuper ötlet, köszi, hogy megosztottad velünk! Nagyon öröm készíteni és kapni is ilyet! :)

Szilvi írta...

Fogadd szeretettel az Alkotó-blogoló díjat. Részletek a blogomon. ;)
És ez a csillag táska fantasztikus! Csak eddig lusta voltam billentyűzetet ragadni. :)

Unknown írta...

Nagyon szép, ötletes és aprólékosan kidolgozott meglepi lett! Ügyi vagy!
Timcsoca

ScrapMona írta...

Szia Tina!
Nagyon teszik a szütyő! Tök jó, hogy mindig van valami gyönyörűséges ötleted, amit megosztasz velünk! Szuper csaj vagy!!!