2009. január 21., szerda

Csipkés lapok csajoknak:-)

Egy múlt heti első szülinapra és egy mai névnapra...:-) Mindkét lap alapját Daisyd's papírokból készítettem.

A zöld lapot egy háttérpapírból megfelelő nagyságúra vágtam, kettéhajtottam, majd került rá egy zöld csipkeszalag és 3D-ben egy karton kommentcímke (szintén "dézi":-)) és arra még egy "emelettel" 3D-ben az 1-es szám. A nevet és a szmájlikat betűnyomdával nyomtattam rá. Egy kis rózsaszín virág oldja a sok zöldet a jobb alsó sarokban.

A színes-rózsás laphoz egy lapostányért (:-)) tettem rá a lapra, illetve annak csak a felét, azaz egy félkört vágtam a papírból. Kétoldalú ragasztószalagból apró darabokat vágva erősítettem oda ráhagyásokkal, lazán a csipkét, hogy ne feszüljön az ív miatt és egy hasonló nagyságú sima fehér papír lett a lap belső oldala, amit a csipke másik oldalára ragasztottam (tehát a csipke a két papír közé került). Ezután jött rá a zöld szalag végig, ezzel köthető össze a lap. A 3D-s címkét sötétzöld pasztellpapírból és iratpapírból készítettem, előbbit hullámos formaollóval vágtam körbe, utóbbiból egy sima kört vágtam rá és ráírtam a nevet. Két selyemvirág került még rá pufiragasztóval.

1 megjegyzés:

BoBo írta...

Nagyon szépek ezek a lapok! Az enyém is megérkezett és NAGYON-NAGYON teszik! A könyvjelző pedig jól jön. Köszönöm szépen mindkettőt. Megérte Sherlock Holmes-t játszani:-)))