2009. február 28., szombat

Mosoly a hóban

Nehéz, embertpróbáló február van mögöttünk. Sok tanulnivalót kaptunk az Élettől, próbáltuk ügyesen venni (és nem kerülgetni) az akadályokat, végül aztán megindult sok minden hirtelen és egyértelműen ismét pozitív irányba - bízzunk benne, hogy ez azt jelenti, sikerült végülis jól csinálni a dolgokat...:-)

Ezen kívül sok és nagy hó esett pár hete, amit Andris gyanakodva fogadott és a betegsége miatt (középfülgyuszi) most nem is igazán tudott kiélvezni. Persze azért volt rá alkalom.

Ilyen volt ez a hónap: egy nagy mosoly a fagyos, hideg, fófehér hóban...:-)





Felhasznált papírok: Basicgrey (kék virágos), Brenda Walton (K&Company) (írásos), gyöngy és "jégvirág" Kláritól

2009. február 21., szombat

2. szülinapra

Barátnőm kisfiának 2.születésnapjára készítettem ezt a képeslapot - isten éltessen sokáig, Brúnó!:-)

A lap alapötletének leírását Timcsocától kaptam - köszönöm szépen!:-)

Én fotóval próbáltam elkészíteni a lapot. Az alap egy 30x30-as scrapbook-háttér volt egy babás-témájú csomagból, ezt hajtogattam és vágtam a technika alapján, majd vagdostam, felragasztottam a fotót is (amelyen az ünnepelt a nővérével és az én kisfiammal együtt látható:-)) és díszítettem a lapot, ahol lehetett - hű, ennél nagyon oda kell ám figyelni, mi hová kerülhet...!:-) Érdekes kihívás volt elkészíteni, egy nagyon vidám, "kispasis" köszöntőt szerettem volna rittyenteni, bízom benne, hogy az ünnepeltnek és az anyukájának is tetszeni fog!:-)




2009. február 18., szerda

Szeretném megköszönni....

... egy kis késéssel itt is Ágikának, Csutinak és Kisvirágnak a névnapomra küldött gyönyörű képeslapokat!:-)


Személyre szóló könyvjelzők 5 perc alatt



Mostanában, hogy sokkal kevesebb időm jut (sajnos) az alkotásra, "jobbhíján" képeslapokat és könyvjelzőket gyártok. Mert valamit azért muszáj...! Persze ezekben is örömöm telik:-), de fényképes alkotást nem is tudom, mikor csináltam utoljára... (Van ugyan közben egy nagyobb projektem is készülőben, de az sem fotós és lassan halad...:-))

Mindenesetre addigis megosztom Veletek a könyvjelző elkészítését, mert végtelenül egyszerű:

Veszek egy kb. 10x5 cm nagyságú kis kartonlapot és félbehajtom. Vagy már ez lesz a könyvjelző maga, vagy ha ez egyszínű és nem dekorkarton, akkor bevonom kívülről egy ugyanilyen nagyságú színes papírral, amit tetszőlegesen lehet tintázni, antikolni. A belsejébe mindkét oldalon egy kb. 0,5x1 cm-es kis mágneslap-darabka kerül (kreatívboltokban kapható nagyobb ívekben, rugalmas és ollóval vágható) - fontos, hogy egymást vonzó felükkel egymás felé ragasszuk be ezeket és persze pontosan egymással szemben! Ha ez megvan, akkor már csak a név van hátra: én betűnyomdát szoktam használni, de bármilyen módon, akár kézírással is kerülhet a név az egyik külső oldalra. És kész is!:-)



Tipp:

Egy családi vagy baráti vacsora alkalmával ezeket ültetőkártyának is használhatjuk és aztán a vendégek hazavihetik emlékbe...:-)

Még egy!:-)

Hasonló hangulatban...
Bélyeges képeslappal, csipkével, korabeli hölggyel, 3D-s fóliára nyomott kaparós matricás virággal...:-)





A lap Zsuzsi meglepetés-lapja volt a Tündérliget januári kihívása kapcsán, amit sikerült személyesen átadnom...!:-)

2009. február 15., vasárnap

Frankó blog díj

Újabb megtisztelő díjakat kaptam Atyustól és Verától, köszönöm szépen, mint ahogyan kedves soraikat is!:-)



A függőségeimről korábban már írtam, ez hozzátartozik a díj továbbadásához. Úgyhogy nekem már csak a jelenleg kedvenc 5 bloggerem megnevezése van hátra - hű, hát nem lesz egyszerű!:-)

Cinnamon - Olyan a blogja is mint a lénye, finom, nőies, nagyon érzelemdús, hedonista, kicsit nem evilági, de pontosan ezeket szeretem benne, mert ezáltal sokhelyütt kifejezetten magamra ismerek a gondolataiban és az írásaiban - csak én nem tudok ilyen gyönyörűen fogalmazni...! (És jó érzés a tudat, hogy "nem vagyok egyedül"...:-))

Pákosztos macska, alias Millie-Meli - Kedvenc magyar gasztroblog-barátném, aki viszont annyira eredetien "földi" lény, egyedi humorral és olyan inspiráló ezzel a sok fincsi recepttel (és gyönyörű fotókkal!), hogy Tőle néha még én is kedvet kapok főzni...!:-)

Merika - Anyunál szintén napi szintű látogató vagyok, mert olyanokat alkot scrap-ben és festményekben egyaránt, hogy bizonyos szempontból felülmúlhatatlannak érzem a kreativitását és fiatalos lendületét, amivel ezeket megvalósítja. Nagyon büszke vagyok rá!:-)

És két jelszavas blog, elnézést azoktól, akik nem tudják megnézni őket:

Baba-blabla - Közös blogunk a 2006 novemberi babásokkal, immáron lassan 3 éve!:-) Illetve maga a blog nem él azóta, de a közösségünk (egy nyilvános fórumon) már igen, onnan költöztünk egy intimebb zárt közegbe. Napi szinten mesélünk, örülünk egymás sikereinek és bíztatjuk egymást nehezebb időkben - én itt egyben mindenkit díjazok most, Lányok!:-)

Stefinyuszi és szerettei - Ági blogja - Szomszédom, komámasszonyom:-) és kedves barátnőm blogja a kislányáról és népes családjukról - szeretek nagyon Náluk időzni, igaziból és a blogon keresztül is!:-)

Még kettő

Újabb két képeslap került átadásra a hétvégén: Isten életesse még sokáig a legkedvesebb barátnőmet és a legkedvesebb nagymamámat!:-)









Alapanyagok az előzőhöz hasonló márkák a visszatérő bélyeges képeslap-motívummal és a korabeli hölgyekkel (a netről:-)). Előbbire került a képeslap fölé egy vastagabb, átlátszó, érdes műanyag előlapból egy darab "homályosításnak", amit a kép alatt rögzítettem kétoldalú ragasztóval, majd erre került 3D-ben a kép. Utóbbinál egy virág kaparós-matrica került keményebb fóliára, majd ezt körülvágtam és a fehér részek alatt rejtőznek a 3D-s kétoldalú ragsztódarabok. A felirat is 3D-ben került a lapra, valamint a 3D-s nagy sárga virág-matricát ajándékba kaptam (szerintem a Müller-ből!:-)), sajnos nem tudom a gyártót.

2009. február 8., vasárnap

Képeslap-dömping 1.

Az év eleje nálunk mindig lázas ajándékvadászattal-készítéssel telik, rengeteg ünnepünk van. A február ebből a szempontból külön kiemelt, túlzás nélkül a család fele Vízöntő, a baráti kör nagy részéről nem is beszélve... És akkor még ott a Bálint-nap is, ugye.:-) Úgy döntöttem, idén nemre-korra való tekintet nélkül mindenkinek próbálok személyre szabott képeslapot készíteni, akinek így vagy úgy aktuális. Mutatom is az első kettőt, ami már át lett adva.:-)

Folyt. köv.:-)

A lapokhoz főként Daisyd's papírokat és kaparós matricákat, Brenda Walton (K&Company) papírt használtam, hangjegyes pauszt, szalagokat, gombokat. A fehér lap hátterét, hogy a kis hölgy ruhájára "rímeljen" a minta, egy darab hullámpapírral nyomdáztam keresztbe, aztán kasul is arany színű tintával. A képeket és színes papírdarabokat mind vastagabb kartonra ragasztottam, a sarkait kerekítettem és a széleket tintáztam. A képeket nyomtattam - úgy találtam őket, hogy a 20-as, 30-as, 40-es évek divatjára kerestem rá a neten...:-)

2009. február 2., hétfő

Mitől is függök...?

Ismét egy játékra invitáltak, Zsuzsitól érkezett a felhívás hozzám: nevezetesen, hogy mely "függőségeim" is vannak nekem, amelyek nélkül nem tudnék létezni...?

Nekem viszont se kávé, se cigaretta...!:-) Úgyhogy eleve hátránnyal indulok. Ráadásul mások függőségeinek és függéseinek a feloldásában segédkezem hetente többször is... Persze ez még nem zárja ki a cipész cipőjét, mint tudjuk.:-)

Hát elgondolkodtam...

internet és blogírás - Kétségtelen és kézenfekvő, a legelemibb, évek óta, legfőként pedig lassan úgy 3 éve, amikor egy márciusi napon belefogtam a pocakblogomba...:-)

alkotás - Szintén alapvetés, kis kihagyásokkal gyermekkorom óta. Akkor főként még csak papírokat használtam el tucatjával és színesceruzákat koptattam.

kosztümös filmek & regények - Valamelyik, feltétlenül. Ha nem nézem, olvasom, ha éppen nem ilyet olvasok, nézem. Vizuális és/vagy szellemi-érzelmi feltöltődés egyik fő forrása nekem. Mindig inspirál és megnyugtat.

ölelés - Páromat és kisfiamat, minden nap, sokszor.

Az gáz, ha nincs is több...?:-D Ja, de, na jó:

rendrakás - Szerintem nálam nem klinikai mértékű, de azért talán függőség. "Rend a rendetlenségben"-típus vagyok, pl. ruháim akár napokig gyűlhetnek az ágytámlán, amíg elpakolom őket, DE csak az én oldalamon és nem a nappali kanapéján, mert ott zavarnak...!:-) Vagy a használt poharak ne legyenek szanaszét, hanem szépen a mosogatóban, de ott reggeltől estig akár, akkor aztán végül elmosom mindet. Valahogy így.:-) Így aztán többnyire nagy rend van nálunk vagy az ilyen trükkök miatt úgy tűnik...:-D

Kíváncsi volnék Merika és Ági függőségeire!:-)

Januári pillanatok


Egy januári családi oldalt készítettem tegnap, a hónap legemlékezetesebb pillanataival. Volt kirándulás, szülinap, Tropicarium és önkéntes takarítás is...:-)

A fotókat fekete-fehérben nyomtattam ki és egy K&Company hátteret választottam nekik. A képek szélét koptattam, majd Brenda Walton írásos papírból egy téglalapot vágtam alájuk, amit megtépkedtem a szélein és még egyet, amit széttéptem. Minden tintáztam, aztán felragasztottam, a kis darabokat is, amiket aztán két sor gépi varrással is rögzítettem. A szív-inda és rá a 3D-s zöld szív Basicgrey-től, a "pillanatok"-táblácska Daisyd's-től. A dátum azzal készült, amivel látszik: műanyagszalagos betűnyomóval.:-)