Első oldalam

Ismét egy tartozás: még április végén meghívtak egy játékba, sorban Atyus, Brigi, Merika, Moncsi és Gigi is, köszönöm!:-) A feladat lényege, hogy mutassuk meg melyik volt a legelső scrapbook alkotásunk, írjuk le, mit jelent számunkra a scrapbooking, hogyan kezdtük, hogyan találkoztunk ezzel a tevékenységgel és nevezzünk meg 5 másik embert, akitől kíváncsian várnánk ugyanezt.

Miután késve kapcsolódom be a dologba, így a feladat utolsó pontjának ezúttal nem teszek eleget, úgy látom, máris "végigfutott" a magyar scrap-társadalmon a dolog, remélem, ezt megbocsájtjátok...!:-)

Az első oldalamat viszont nagyon szívesen megmutatom (bocsánat a fotó minőségéért):

Azt hiszem, ez alapján elég egyértelmű, hogy mi (vagy inkább Ki) volt a fő inspirációm és körülbelül mikor fogtam bele a scrapbookozásba...:-) A fotó Andris születése után kb. 1 órával készült, így az ő első fotója lett egyben az én első oldalam is. Ez egy kisebb, kartonra készült alkotás(ka) lett, ami azóta is a szobáját díszíti. Azt hiszem, teljesen természetes az az érzés, hogy ma már egészen máshogyan csinálnám ezt az oldalt - de ezzel együtt az is, hogy soha nem fogom "újracsinálni"...:-)

És nekem ebben rejlik ennek a kivételes hobbinak az egyik nagyon fontos jelentősége. A fotók elkapott pillanatokat örökítenek meg és azok is nagyon fontos pillanatok (inkább órák:-)), amikor a fotókhoz elkészül egy körítés, amiben benne van a készítő minden érzése, kötődése, szenvedélye a kép és az azon látható személyek, történések, helyszínek iránt. Ettől lesz egy személyes kép még mélyebb, jelentősebb, még személyesebb, ahogyan a scrapbook-ot készítő személyisége is lenyomtot hagy az oldalakon, az albumokon. És ettől lesz a scrapbookból érték, főként a következő nemzedékek számára, akik anyáik, nagyanyáik, dédanyáik műveit fogják lapozgatni - valamit, ami biztos, hogy megmarad és amiben "benne van" a készítő is. Egy darabka kézzel fogható történelem.:-)

A készítő számára pedig, és ezt tapasztalom, nagyszerű stresszoldó és terápiás "eszköz" is ez a hobbi, ezt tanárként, kineziológusként és magánemberként egyaránt meg tudom erősíteni. A keresgélés a régi képek között, közben az emlékezés és annak a valóságban való "leképezése", amilyen érzések közben az emberre törnek - ez valóban fantasztikus önismereti és kreatív utazás is egyben. Tapasztalom, hogy közelebb hozza a generációkat, a barátokat, legyen szó közös alkotásról vagy egy igazán személyre szóló ajándék készítéséről és átadásáról.

Közben pedig azt hiszem, hogy aki nem ismeri (a scrapbook-os) alkotás örömét, annak ezek a szavak nagyon üresen, akár giccsesen hangozhatnak - mondjuk mint egy szép torta, aminek nem ismerjük az ízét...:-) De aki már belekóstolt, aki már feledkezett bele egy vagy több kép "megscrappelésébe", megfeledkezve közben térről és időről, egyszerűen kreatív örömmé változtatva földi nyűgöket, az pontosan tudja, hogy miről beszélek...

Tessék csak kipróbálni!:-)