2008. május 4., vasárnap

Egy kiállítás megnyitójáról

Egy tegnapi csudajó eseményt sikerült rögtön aznap este scrap-oldalba öntenem - hát ilyen még nem volt!:-) (Mármint hogy egy élményt ilyen hamar megdolgozzak...) És persze kiváló anyák napi ajándék lett belőle: ugyanis Anyu első kiállításának a megnyitójáról van szó! Taktikusan ahogy odaértünk, rögtön lefotóztattam magunkat együtt, valahogy sejtettem, hogy aztán majd elszabadul (pozitív értelemben) a pokol és teljesen így is lett... Nagyon szép délután volt!

Mindenesetre este kicsit kipofoztam Photoshop-pal, majd kinyomtattam a képet, aztán kezdődhetett a "munka"! Egy sötétlila, kopottas hatású Daisyd's papírt választottam háttérnek és hozzá egy púderszínű Basicgray papírt kiegészítőnek. Amolyan művészies-párizsias hangulatot szerettem volna adni az oldalnak, így kerestem és találtam a gyűjteményemben egy kézírásos, barnított papírt is, amit összegyűrve és aztán krétázva használtam fel. Az igazi középpont azonban, azt hiszem, a díszes keret lett (Studiolight), ami évek óta megvan és végre megtalálta ő is a megfelelő helyet magának.:-) A virág elmaradhatatlan, ezúttal ketté hajtottam, szalagokat és egy valódi régi díszgombot varrtam rá, majd az egészet ráragasztottam a már kész oldalra - nagyon feldobta!:-) A felirat Jane Austen szépséges betűtípusával íródott, nyomtatódott, vágódott vastagabb pasztellpapírból és krétázódott végül.

1 megjegyzés:

Budaházi Brigitta írta...

Micsoda (méltán) büszke leány! Ez igen! Le a kalappal mindkettőtök előtt! Jó lett a kézi vágás, a háttérpapír egyik kedvenc készletemből van (még mindig). A képkeret, TÖKÉLETES választás, a virág pedig olyan élővé és szeretetteltelivé teszi az egészet - még, ha művirág, akkor is!