2008. augusztus 24., vasárnap

Illatos minialbum

Érdekes, hogy én minialbumokat csak alkalomra készítek - nekem magamnak nincs még egy sem. Talán majd ha már tényleg belejöttem...;-)))

Ezúttal barátnőmnek készítettem egyet közös képekből szülinapjára. Még nem adtam át, úgyhogy reménykedem, hogy addig nem jár erre, még úgyis pörög a nyári programokban...:-)

Az albumhoz egy 13x13-as leporelló album-alapot használtam, fekete-fehér képeket és főként zöld és kék színvilágot, Rayher papírokat és kiegészítőket és "no name" kreatívboltos kincseket Sárvárról. Sőt, egy céges brossúra kartonvastag áttetsző pauszfedelét is felhasználtam, amelyre gyönyörű ezüstszínű leveleket nyomtattak.

Íme a fedlap:

Itt máris látható a brossúra-fedlap egy darabja: a zöld levélmintás, szélein tintázott Rayher-háttérpapírt ragasztottam a fedélre és erre 3D-s pufiragasztókkal tettem fel az ezüstleveles vastag pauszt, így van egy "kiálló" fedlapja is az egész albumnak. (A ragasztók az ezüst levelek takarásában bújnak meg.) Erre került a szintén vastag pauszból hajtogatott, kapcsozott "shaker box", amit a scrap.hu-n tanultam Szilvitől és most csináltam először. Ebben szárított levendulavirág van, ami a barátnőm kedvence és érezni is az illatát - ettől illatos az egész album...:-) Ezt vékony zöld szalaggal kötöztem körbe és úgy ragasztottam fel szintén pufiragasztóval és került rá egy zöld virágos kis csipesz is (mintha az tartaná vagy ilyesmi:-)).

Az albumnak 6 db oldala lett, 6 db fekete-fehérre átszínezett fotóval és egy hosszabb, az összes oldalon darabjaiban végigvonuló, barátságról szóló idézettel.

"Mikor egy barát közelébe kerülünk, egy másik világba jutunk, ahol frissebb a belélegzett levegő, tisztábban csengenek a hangok, élénkebbek a színek, gondolataink gyorsabban, következetesebben járják útjaikat. Való világunk teljesen különbözik ettől a környezettől, hiszen most olyan helyzetben vagyunk, ahol szabadon önmagunk lehetünk." (Andrew M. Greeley)

Igyekeztem itt is több helyen 3D-s megoldásokat használni, ami a mostani gyengém, bár nyilván ezzel egy összehajtogatós album esetén csínján kell bánni. A feliratokat is úgy erősítettem fel, hogy kiemelkednek az alapból - ezeket először egy lapra nyomtattam soronként (mindig vesszőig), szétvagdostam és tintáztam a fecnik széleit. Az oldalak széleit is mind tintáztam. Volt, ahol használtam egy virágszálnál valódi fehér szigszalagot, van tortapapír, művirág-levél, miltonkapocs, több helyen szalag - de összességében igyekeztem nem túldíszíteni, hogy a fotók hangsúlyosak maradjanak. Ezeknek a széleit reszelővel öregítettem, némelyik képre még karcolást is húztam végig, szerencsére egészen jól sikerültek.


Boldog szülinapot, Gabi!

9 megjegyzés:

Mesi írta...

Tina, ez gyönyörű lett! Szívesen megfogdosnám élőben is... Tetszik a honlapod új designja is, meg a zenék, amiket válogattál, nagy kedvenceim, imádom a Corrs-t Enyát, szuper az egész! Gratulálok!

Szunyo írta...

Nagyon szép, következetesen végigvitt motívumokkal! :DD Látom sikerült fehéren fogó tollat is venni, úgyhogy hajrá, a saját minialbum felé! :))

Tina írta...

Köszi!:-) Szunyó, igeeeen, anyutól kaptam pár napja a fehér tollat, gondolhatod, hogy örültem, végre!!:-D

csuti írta...

Gyönyörű lett az album, hatalmas lesz az öröm, azért majd magadnak is készíts, mert nagyon szép emlék.

BoBo írta...

Nagyon szép az album, illik a színe a levendulához. Jó lehet kézbe venni.

Merika írta...

Nagyon jó lett, szuperül összehoztad, a "lábas" fotó egész különleges!
Remélem pityeregni fog!!!

szilvie írta...

Nagyon szép! Szuper, hogy nem sok kicsi idézetet tettél rá, hanem az egész könyvön végigvonul a szöveg, és soronként is szép!

Budaházi Brigitta írta...

Szuper lett!!!!!! Imádom, hogy egy szín és egy idézet vonul végig az egészen. Csodaszép összkép, aprólékos, finom munka. Gratulálok nagyon hozzá! Kedves barátnőd el fog ájulni - szerintem. G.

Névtelen írta...

Sziasztok!
A "barátnő" nagyon örült és nagyon meghatódott, mert nagyon értékeli, ha NEKI szóló ajándékokat kap... de ki ne örülne neki? :) És annak meg pláne, ha ilyen barátnője van!
Csók,
Gabi :)