2008. december 29., hétfő

"Rejtvény-oldal" - 2.rész

Nagyon köszönöm a lelkes rejtvényfejtők részvételét!!:-)

Nos, ahogy ígértem, a megfejtés:

1. A papírtekercs
A legkézenfekvőbb, elismerem!:-) Egyszerűen rányomtattam a kommentet, aztán kivágtam, körbeégettem, végül kétoldalú ragasztóval erősítettem az alapra. Az átkötő szalagot kettéhajtva a kép alá ragasztottam, így két szalagvég bújt elő a kép alól, amivel mindig újra át tudom kötni a feltekert papírt, ha valaki belekukkant. (A komment a kisfiam jelenleg kedvenc ételeiről szól.)

2. A gyufáskatulya
Na jó, ez sem volt túl nehéz!;-) A skatulyát feketevékonyabb papírral befedtem, aztán erre fehér hangjegyes pausz került, ezt alul kétoldaló ragasztószalaggal rögzítettem, mert a pauszt elég nehéz ragasztani folyékony ragasztóval. A skatulya fiókja alá kis szalagot rögzítettem, amivel a fiók kihúzható. A kommentet szintén nyomtattam és akkorára vágtam, amekkora a fiók alja, majd beleragasztottam. Ebben a kisfiam daloskedvű mivolta a fő téma, erre utalnak a hangjegyek...:-)

3. És igen: a VONAT!!:-)
Úgy emlékszem, ezt találtam ki legelőször: egy kettéhajtott kartonlap, amelyre belül mindkét oldalára kis mágneslapot ragasztottam, így behajtva "összekattan", elrejtve a tartalmát. A segítségül feltöltött képeken talán látszik is a mágnescsík, ha célirányosan nézed!;-) A komment Andris vonat- és repülőimádatát örökíti meg.

A nyertes pedig BoBo (alias Tünde alias Malomka), gratulálok!!:-)
Tünde, kérlek, hogy írd meg nekem a postai címedet, a számodra legkedvesebb becenevedet (ha mér ennyi van:-)) és a kedvenc színedet, hogy január folyamán küldhessem a lapot és az ígért apró ajándékot!

Mindenkinek szeretetteljes, nyugodt, inspirációval teli új esztendőt kívánok!

Szeretettel:
Tina

2008. december 26., péntek

"Rejtvény-oldal" - 1.rész

Tavaly, amikor ideköltöztünk az új lakásunkba, kitettem a kisfiam ajtajára egy scrap-oldalt. Egy vastag kartonra applikált oldalt, amin ugyan ő van, de valójában azért került ki, mert nem tudtam sehová lefűzni a vastagsága miatt... Most pedig szándékosan, az előző helyére készült egy másik oldal, hiszen novemberben szülinapot ünnepeltünk! Egy komoly fiatalemberről meg ne legyen az ajtaján a babaképe, hát nem...?

Az oldal alapja vastag doboz-hullámkarton lett, amit itt-ott megtépkedtem, hogy a hullámos része is látszódjon és fehér tintapárnával aztán hangsúlyoztam is ezt a mintázatot. A vajszínű, egészen halványmintás Daisyd's háttérpapírból minden oldalán 2-2 cm-t levágtam és az így keletkezett négyzetet a hullámkarton közepére ragasztottam (a szélek reszelése, tintázása után). Előzetesen egy skiccet rajzoltam arról, nagyjából mit hová szeretnék, így tudtam, hány és milyen alakú "mozaikdarabra" van szükségem az oldalhoz és nagyjából azt is, mivel szeretném ezeket díszíteni. Többnyire olyan mintákat, díszítőket választottam, amelyek illenek Andrishoz, nagyrészt "róla szólnak": a vonat, a hangjegyek, a fém díszítő a játékokkal... Elkészítettem fotókartonra ragasztott Daisyd's háttérpapírokból a kis négyszögeket és díszítettem, a szélükön reszelővel koptattam, tintáztam őket.

A fotót photoshoppolás után (világosítottam, aztán egyes részeken levettem a szín telítettségét) rendhagyó módon sima fehér fotókartonra nyomtattam és nem fotópapírra, így érdekesebb, egészen matt hatása lett. Ennek a széleit is koptattam és egy barnával tintázott fehér alapra ragasztottam. A részleteket végül az elhelyezés után ragasztóstifttel és kétoldalú ragasztószalaggal tettem fel.

Madár, szívecske és zöld ág: Brenda Walton Scrapbook Kit - Brianna - Embossed Stickers
Vonat: Paper Journeys "Grand Tour" paper collection

És most jön az érdekesség: az oldal 3 db rejtett kommentet is tartalmaz! Egyelőre nem árulom el, hogy ezek hol vannak, sőt, legyen ez rejtvény!:-) Az első megfejtőnek, aki mindhármat itt megjegyzésként felsorolja, egy sk-képeslapot és egy kis meglepi-ajándékot fogok küldeni postán, újévi üdvözletként!;-) Hajrá!:-) Határidő: 2008. december 29. déli 12 óra
A megfejtést és a kommentek elkészítésének leírását aznap délután töltöm majd fel.

Íme egy kis segítség, egy pár részletfotó:

2008. december 20., szombat

:-)

Színes december

A télnek, a karácsonyi hangulatnak rengeteg arca és színe van... A gyermekkori karácsonyok például általában kifejezetten tarkák. A mi gyermekkorunkban még nem volt divat egyszínűre díszíteni a fát sem, hanem innen-onnan örökölt, készített, "amit lehetett kapni a boltban"-vásárolt díszek kerültek fel. Mindig apukámmal kettesben díszítettük 24-én délelőtt a fát, amíg anyu az ebédet főzte... Aztán amikor öcsém is velünk volt már, ő is besegített, rengeteget nevettünk közben, előkerültek mókás díszek, aminek a kinézetén jókat szórakoztunk, de imádtuk mindet.

Nekem most két "alapkészletem" van itthon díszekből, egy piros-zöld-természetes doboz és egy arany-bronz gyűjtemény - de bevallom, valamilyen sznte ezek azért keverednek minden évben. Bolti ajtódíszek, drótból-gyöngyből készített saját függők, sokféle gyertyatartó, sok-sok angyalka, mézgyertyák, girlandok, megszámlálhatatlan apróság... bevallom, igazából legtöbbször nem is a dolgok anyaga vagy színe, hanem a saját hangulatom dönt arról, hogy mi kerül ki hangulatteremtőnek az adventi hetekben ide-oda és mi kerül végül a karácsonyfára.

Az elmúlt napokban két oldalt sikerült készíetenem, mindkettőt már régebben elterveztem, de csak most, az ajándékok elkészülte után jutott rájuk időm. Két teljesen eltérő hangulatú és színvilágú oldal, amely a tél és az ünnepek két különböző arcát mutatja be.

Fagyos-csillogó vallomás

Gyakorlatilag szinte soha nem használok az oldalaimhoz csillogó kiegészítőket (a matt fém díszeken kívül), de ehhez egyszerűen elmaradhatatlan volt a csillámpor, amit most először próbáltam ki - és nem bántam meg!:-)

Előszöris egy nagy fehér hópelyhet vágtam ki fehér vastagabb papírból és ennek a széleit végig beragasztóztam és bronzszínű csillámport szórtam rá. Ezt azután egy "We R Memory Keepers" háttérre ragasztottam (Urban Window Collection, "Restoration Drapery"), amit előzőleg a szélein reszelővel koptattam, beszakítottam. A hópehely közepére egy Daisyd's kaparós matrica került, arra pedig egy négyszögletes víztiszta strasszkő és a jobb felső sarokba is tettem egy kaparós sarokmatricát. Jobbra le egy kék színű, ezüst indás karton került, rá kicsit elforgatva a fotó, amit előzőleg Photoshoppal fakítottam, hogy annak szintén a fehér-kék színei legyenek túlsúlyban. Ezután kerültek fel a finom, jeges hangulatot hangsúlyozó csipkék, az átlátszó gomb átkötve, két mintanyomóval vágott angyalka 3D-ben, a kis fehér és kék hópelyhek a bal felső sarokba (ezek is mintanyomóval készültek) és az angol felirat a fóliára nyomtatásos-átkopírozós módszerrel, ami az ismert karácsonyi dalból van és arról szól, hogy "csak te kellesz karácsonyra" - ezt nagyon szeretem, ezért tartottam meg eredeti nyelven...:-)


A klasszikus zöld-piros

Már régóta szerettem volna egy fehér hátterű, mozaikmintás oldalt készíteni és mivel készültek a kisfiamról nagyon jó fotók pár nappal ezelőtt, adta magát a téma is. Még az sem zavart, hogy a portrén tiszta csoki a szája, sőt!:-) Szerintem a szabálytalanabb fotók tudnak sokszor a leghatásosabbak lenni.

Kedves scrapper-társunk, Klári pedig meglepett sokunkat egy-egy ajándékcsomaggal, amelyben többek közt egy kis fémcsengettyű is volt, így csilingelő oldal készült!:-) Az oldalhoz szinte kizárólag Daisyd's papírokat használtam. Az elkészítés nagyon egyszerű volt, a fotókat kis méretben nyomtattam és háromféle hátéérpapírból a mintát figyelve kis négyzeteket vágtam ki, majd ezeket a fotókkal együtt elhelyztem. Kerestem hozzá gombokat, szalagokat és addig helyezgettem ezeket, amíg össze nem ált az egész és ekkor sorban mindent felragasztottam. A feliratozáshoz ismét fóliára nyomtattam tükrözve a mondatot és ezt átnyomtam a megfelelő helyre, ahogyan a dátumot is. Végül még kaparós matricákkal hangsúlyoztam a fotókat. Az ilyen mozaikmintás oldalakat nagyon jó "maradékfelhasználó" ajándéknak is tartom, hiszen akár karácsonyi csomagolópapírokat is újrahasznosíthatunk így, akár még gyűrt állapotukban is.

Fotók mindkét oldalhoz: www.szilvifoto.hu

2008. december 18., csütörtök

Karácsonyi ajándékötletek...

... a Tündérligetben!:-)

2008. december 8., hétfő

Fenyők a havas domboldalon

Íme, az én idei képeslapjaim!:-) Mivel igen sok sajátkezűleg készített ajándékot is csináltam (ezeket majd csak karácsony után teszem fel a Tündérligetre, kis türelem!;-)) , sok időm sajnos nem maradt rájuk, főleg, hogy több mint 20 db-ot kellett legyártanom, de szerettem volna mutatós és egyedi darabokat készíteni. Így sikerült:

1. A képeslap alapja színes A4-es fotópapír vagy pasztellpapír, amit három egyforma részre vágunk, éppen akkorákra, amelyek egy-egy francia borítékban majd elférnek. Annyi papírt vegyünk tehát, amennyi hárommal szorozva a tervezett képeslapok mennyisége! Én most inkább sötét tónusúakat válogattam, de lehet bármilyen színt használni, a lényeg, hogy harmonikus legyen majd a többi hozzávalóval.

2. Összeválogatunk 3-5 fajta maradék karácsonyi (csomagoló)papírt, de természetesen beszerezhetünk karácsonyi mintájú vastagabb decoupage- vagy scrapbook-papírokat is. Ezekből kb. 7 cm széles csíkokat vágunk, melyeket aztán hosszúkás háromszögekre szabdalunk, a képeslapokhoz képest kétszeres mennyiségben - ezek lesznek majd a fenyőfák!

3. A hó a fehér hullámpapírból készül. 10x6 cm-es négyszögeket vágunk belőle, amelyeket középen a rövid oldalán ferdén kézzel kettészakítunk - így készül a szabálytalan havas domboldal.

4. Ezek után kezdődhet a ragasztás: először a fehér hullámpapírt ragasztjuk fel a lap aljára, aztán a jobb oldali fenyőfa következik. Ennek az aljából felragasztás előtt érdemes egy fél centit levágni, mert ez van a tájképen "távolabb".

5. A másik, bal oldali, "elülső" fenyőfát érdemes kétoldalú pufiragasztóval felragasztani, a háromszög minden sarkába egy kis darab ragasztóval, így lesz a kép háromdimenziós!

6. Végül felkerülhet a fenyőfa tetejére a csúcsdísz, azaz egy zsinórral átfűzöt kisebb gomb, folyékony vagy szintén pufiragasztóval.

Utolsó simításként a fa törzsét fehér színű zselés filtollal rajzoltam meg, a fák köré apró csillag mintájú nyomdával, fehér festékkel nyomtattam párat és a képeslap szélét a fehér tintapárnával antikoltam. Lehet használni metál színű tintapárnát is az öregítéshez, én a havas domboldalt húztam át könnyedén egy aranyszínűvel. Ha több időnk és türelmünk van, a fenyőfák széleit is lehet így még felragasztás előtt antikolni.

Érdemes úgy csinálni a lapokat, hogy először minden lapra felragasztjuk a havat és az egyik fát, aztán a következő körben a másik fát és végül mindre a gombokat. Az utolsó körben jönnek a törzsek, a pecsét és az antikolás. Így nagyon gyorsan végezhetünk!:-)

A megszólítás és az üdvözlet a fehér vagy metál színű zselés tollal írva kerülhet a fák fölé a lapra.

2008. december 7., vasárnap

Őszi nosztalgia

Már mindenki a gyönyörű karácsonyváró oldalakat gyártja, amíg én még bőven az őszi képeink feldolgozásánál tartok...:-)

Készült rólunk még októberben egy családi sorozat Szentendrén az erdőben, ezekből készítettem egy duplaoldalt és külön a kisfiamról még egy oldalt. Igyekeztem hasonló technikával és alapanyagokkal dolgozni ezeken az oldalakon, mivel egy sorozatról van szó, így visszaköszönnek papírok, színek, motívumok mindhárom oldalon. A feliratokat is hasonlóan oldottam meg és ugyanazzal a narancsszínű papírral, bár eltérő betűtípussal. Dekorációnak vászon-műanyag-fa levélkéket használtam illetve a kisfiam szimpla oldalán van egy eredeti makkocska, amit ő maga gyűjtött ezen a kiránduláson. Technikákban a tépést használtam, öregítettem tintával és gyűréssel, reszelővel kapartam a papír-éleket. A feliratokat először fordítva fóliára nyomtattam majd arról még nedvesen rányomtam a megfelelő helyre. A fotók széleit is reszelővel koptattam és volt, hogy levágtam belőlük, miután három 10x15-ös kép már a felső határ egy 30x30-as alapra, de kisebb képmérettel is dolgoztam, hogy ne legyenek túl zsúfoltak az oldalak.

Elsősorban Daisyd's és K&Company papírokkal dolgoztam.
Fotók: www.szilvifoto.hu

(A duplaoldal minősége nem túl jó, elnézést, hamarosan cserélem és részletfotók is lesznek!)

2008. november 30., vasárnap

Scrapbook szakértés :-)

Örömmel jelentem, hogy néhány ötletemet, oldalaim elkészülésének menetét ezentúl itt is olvashatjátok: www.kreativcafe.hu

Egészen pontosan pedig ITT vagyok.:-)

Köszönöm Katinak a lehetőséget!:-)

2008. november 23., vasárnap

Hiperegyszerű ajtódísz hullámpapírból

Megvan az idei itthoni karácsonyi színkombináció: a törtfehér-vajszín-óarany, ódon angyalkákkal teljessé tett hangulat mellett döntöttem! Arany-bronz karácsonyunk már volt korábban, úgyhogy néhány dolog máris megvan, pár kiegészítőt még kell vásárolni és gyártani majd - de hiszen erre még van több mint egy teljes hónap!:-)

A ma délelőtti ténykedésem eredménye egy ajtódísz háromféle hullámpapírból, amit nagyon egyszerű elkészíteni. Az alapötlet Elsie Blahától származik.

A papírokból azonos nagyságú levélformákat vágtam (egy sk. sablon alapján), aztán ezeket körbe rendeztem, a második réteg levéllel egymáshoz ragasztottam a papírdarabokat, végül tettem még pár réteg levelet és az alap máris megvolt!

Arany, bronz és fehér akrilfestékkel húztam át finoman a "hullámokat" antikolásként, aztán ragasztottam rá gombokat (részben nagymamám gyűjteményéből, valódi régieket is!:-)), az új gombokat is antikoltam festékkel. A szalagot kétoldalú ragasztóval erősítettem a koszorú hátoldalára, majd szintén kétoldalú ragasztóval került fel a feliratos táblácska is.

És hogy látható legyen, valóban mennyire gyerekjáték az egész: a kétéves kisfiamra bíztam a hullámkarton-levelek "régiesítését", ő nagy örömmel tépkedte le a felső réteget, hogy a hullámos rész kilátszódjon...:-)

2008. november 19., szerda

Kreatív decemberi album

A dolog rémségesen egyszerű: arról szól, hogy van egy A5-ös kis gyűrűskönyved, belefűzöl színes papírokat, megszámozod őket, aztán december elsejétől kezdődik a móka: lehet megtölteni fotókkal, jegyzetekkel, listákkal, receptekkel, akármikkel az egészet!:-) Ja, és persze a fedelét is díszítsd! Az eredeti alapötlet Ali Edwardstól származik.

Minden decemberi napnak egészen Karácsonyig van egy oldala. Előre. (Kihívás!) Nem kell, hogy egyformák legyenek, sőt. Van itt a kötelező egyszínű mikuláspiros kartonon kívül tépett zöldmintás scrapbook-papír, "file"-formájúra vágott karton, megszaggatott hullámpapír, sőt, egyszerű boríték, színes fólia, fotózseb, címke, filofax-jegyzetlap is. Lehet így év végén az év közben felgyűlt maradékokat is szépen felhasználni! (Aha, igazi "scrap"!:-)) Ezekre kerülnek majd napról-napra azok a fotók és apróságok, amelyek az adott év adott decemberi napjához kötődnek, mintegy felkészülésként a Karácsonyra.

Milyen jó lesz ezt minden nap csinálgatni!:-) És aztán milyen jó lesz majd ezt utólag nézegetni!:-)))

Felhasznált anyagok: Pyron natúr A5-ös gyűrűskönyv és főként Daisyd's és K&Company papírok és címkék, kellékek

(A képekre kattintva meg tudod nézni őket nagyban!)

2008. október 27., hétfő

7 dolog

Juca egy újabb staféta-játékkal lepett meg, íme a játékszabály és a válaszaim!:-)

A játék szabályai:
1. Linkeld be a blogdba azt, aki kipécézett!
2. Ossz meg magadról 7 dolgot, akár különleges, akár hétköznapi!
3. Pécézz ki 7 embert, nevezd meg őket és linkeld be a blogodba!
4. Egy hozzászólásban értesítsd őket a blogjukban, hogy ki lettek pécézve!

---

1. Ha gimi után nem vettek volna fel egyetemre, ötvösnek mentem volna, ez fix elhatározásom volt. Nagyon érdekel(t?) az a gyönyörű szakma.

2. Gimnáziumi némettanári éveim mellett hétvégente modelliskolába jártam.

3. Rajongok a korabeli "csengetettmilordos" angolszász hangulatért, legyen az öltözködés vagy lakberendezési tárgyak, feliratok, bármi. (Kicsit néha talán "ott is élek" lélekben, ez szerintem sokszor látszik a ruháimon és a scrap-oldalaimon is:-), nomeg a konyhám hangulatán... Fogalmam sincs, hogy honnan jön ez, valamelyik előző életemből vagy valami más élményből...?)

4. Egy pohár barrique vörösbortól menten "elcsábulok"!;-) Főleg, ha mellé kapok feketecsokit. Nagy kedvencek.

5. Két dolog nélkül semmiképpen sem volna semmi értelme az életemnek: ha nem lehetnék mások hasznára és segítségére (kisfiam, család, barátok és "idegenek" is mind ide tartoznak) és ha nem alkothatnék. Azt hiszem, ez a két legfőbb lételemem.

6. Hű, még kell...?:-) Hm... Például hogy 14,5 éve vagyok együtt a Párommal!:-) Erre nagyon büszke vagyok, illetve sokkal inkább arra (is), hogy a személyében egy ritka türelmes embert találtam magam mellé...;-)

7. Mottóm: "Jól lenni döntés kérdése." :-)

---
Én kipécézetteim:
Merika, Nik, Meli, Démétér, Gigi, Linsey, Csuti

2008. október 15., szerda

Teatime with you

Ősz van és meg is van a hangulatom hozzá, ám amolyan sárgás-barnás, vérbeli őszi képeink - legalábbis igazán szépek - még nincsenek. Van viszont szeptember elejéről egy gyönyörű sorozatunk tőle.:-) Szinte kifogyhatatlan a téma a rengeteg csodaszép képből, úgyhogy megint előszedtem párat és a Prima blog októberi kihívására készítettem egy oldalt.

A háttérpapír és betűk DaisyD's-től, az írásos papír K&Company-tól, a nagy virág, kis virágok, kék "kapocs", papírszalagok és rózsaszínű címke és a szívek Basicgrey-től vannak.

Az adott vázlat alapján helyezgettem a képeket különböző papírokra két kiegészítő papírral és ezeknél maradtam. Az írásost és egy másik DaisyD's hátteret (sajnos nem sok látszik belőle), pontosabban ezek darabjait körbevarrtam, téptem, égettem, tintáztam. Aztán felragasztottam, következtem a képek és végül a kiegészítők. Valójában az összeállítás olyan gyorsan ment, hogy az előzetes papírválogatás majdnem több időt vett igénybe... (Vettem hozzá apró teáscsésze-kiegészítőt is, de az végül mégsem került rá.)

(Részletfotók később!)

2008. október 11., szombat

Férfias boldogságunk

Régóta tervezett oldalt sikerült úgy 3 nap alatt megvalósítani a héten. No, nem azért, mert annyi munka lett volna vele, mert én általában úgy csinálom az oldalakat vagy albumokat, hogy egyszer nekiülök és el is készül melegében. Hanem mert most úgy adódott, hogy valahogy így volt időm és kedvem hozzá. Első este vagdostam, varrtam és helyezgettem, aztán apróságokat kerestem még hozzá és végül az utolsó fázis volt az összeragasztás és a feliratozás.

A barna, sokfeliratos háttérpapír (sajnos végül nem sok látszik ebből, pedig gyönyörű írásos mintája van) Pixie Press-től, a kék mintás második réteg Basicgray (sajnálom, hogy ebből sem látszik több...). Az elrendezés több esti gondolkodás eredménye, mondhatni az első olyan oldalam ez, ami a fejemben megvolt 90%-ban az elrendezést tekintve és aztán már "csak" össze kellett rakni az egészet. Egy dolgot tudtam: varrni mindenképpen szeretnék rajta, így nem voltam rest licitálni érte és meg is nyertem (nagy hajrában!:-)) egy kis használt varrógépet - szóval ezt is meg kellett várni aztán, hogy megérkezzen postán...:-) A gombhoz a kabátot tipikus esete!:-D

Szóval az oldalhoz a barna alapot dekorollóval körbevágtam, reszelővel koptattam. A kék alapot a minta mentén ívesre szabtam, aztán a szélét szintén egy másik ollóval díszesre szabtam, tépegettem, koptattam, majd a géppel körbevarrtam, ezután ragasztottam a barnára. A "férfias" felirat alatti négyzeteket és a bal alsó sarokban a kis számos négyzetet a Sticker Studio "Retro Active Collection" egyik papírjából vágtam ki, a Baseball témából, aztán összevarrtam és gyűrögettem őket. Innen származik a jobb felső sarokban a kis baseball játékos is. A pöttyös Rayher szalagra két apró fém csatot fűztem, úgy ragasztottam fel, erre került 3D-ben a két alap egy leeső mintájából kivágott és vékony fekete filctollal belül körberajzolt virágminta.

A kommentekhez az interneten és Takács Tibor "Sorsunk a nevünkben" című könyvében kerestem meg és ollóztam össze a nevek leírásait, amiket aztán vastagabb, dombormintás, vajszínű és egy vékonyabb világosszürke sima papírra nyomtattam, majd ezeket is gyűrtem, tépegettem, öregítettem, tintáztam. Az egyiket kettétéptem és aztán újra összekapcsoztam. A szövegekben piros vékonyhegyű filccel "firkálgattam", kiemelve szavakat, kifejezéseket és ezzel is viseltesebb hatást keltve.


Felragasztottam a fotókat, a kommenteket, került fel egy-két sarokpecsét, a fém szívecske és a kis fém autó, a számos-négyzetet is feltettem, majd ezen hirtelen ötlettől vezérelve (és mert már egy 9-es be volt karikázva) bejelöltem Andris születésnapjának számait, majd egy nyíllal kivezetve az oldal képeinek dátumát is felírtam. Aláragasztottam egy kis kék selyemvirágot ragasztószalaggal. Felkerült egy kaparós matrica sorminta és végül a cím is, amelyeket fóliára nyomtattam és aztán nyomtam a helyükre. A cím aprópója, hogy a kisfiam két keresztneve együtt éppen ezt jelenti: "férfias boldogság"...:-)

2008. október 5., vasárnap

Vintage scrap-chat

Először tartottam este 9-től három órán át a scrap.hu "scrap-chat"-jével és nem bántam meg!:-) Nagyon jópofa volt. Miután otthon hiába próbálkoztam korábban a chat-hez csatlakozni, valami titokzatos okból kifolyólag ez nem sikerült, így anyunál "gyülekeztem" szombat este. Alkottunk a régi cserépkályhától kellemesen meleg, felújított, tiszta-új szobában, még a vadonatúj alkotósarkát is felavathattam: ő ugyanis digit csinált, én hagyományost. A chat lényege, hogy ilyenkor a szervezők által meghatározott instrukciók alapján kell alkotni, előre megadott alapanyagokból, miközben állandó on-line kapcsolatban vagyunk egymással - rém izgalmas!:-) És kellemes a tudat, hogy együtt alkotunk sok-sok megszállottal szerte az országban - sőőőőt...:-)

Valójában a képem volt meg kezdetnek és tudtam, hogy vintage-stílusban fogunk alkotni, szóval a barna papírokat készítettem elő... Találtam egy jó kis mintás Basicgray hátteret, aztán másik mintás háttérnek előkerült a kék repülős papír (K&Company) és belecsaptunk a lecsóba. Fő alkotóelem a saját készítésű, rétegezett virág volt, gyűrve, öregítve, majd ragasztva és miltonkapcsozva. A hátterek széleit is öregíteni kellett (bár ez nem volt újdonság, de mindig élvezem a készítését:-)), aztán jöttek a szalagok, csipkék és egyéb mütyürök, volt némi segítség az elrendezéshez is.

Éjfél után fejeztük be az alkotást, akkor sebtiben még feltöltöttem, aztán hónom alá csaptam a nagy fadobozomat és a papírokat és hazamentem az alvó családomhoz...:-) Nekem ez sikeredett - jó kis este volt!:-)

2008. szeptember 21., vasárnap

Egy kép, két oldal

Megihletett a kisfiamról és barátnőjéről készült fotó "váratlanutazásos" hangulata - így kerestem hozzá egy idézetet a filmből és hajrá!:-) Először arra gondoltam, hogy ugyanazt az oldalt készítem el kétszer - de ennek egyrészt nyersanyag-akadályai is voltak, másrészt annyi minden járt a fejemben a kép kapcsán, hogy azt egy képbe sűríteni nemigen tudtam volna... Úgyhogy végül készült egy fiús és egy csajszis változat.:-)

A fiúsnak az alapja egy K&Company világoskék háttér lett, fehér indákkal a szélén. Ezt a szélein levágtam, betépegettem, tintáztam, majd egy fehér alapra ragasztottam, aminek a széleit szintén barnával tintáztam. Mivel a papír kétoldalú, így a bal alsó sarkában fel is hajtottam, hogy látsszon a másik, szintén gyönyörű minta, majd ezt a felhajtást két réz-színű csőszegeccsel és egy bronz-színű szalaggal hangsúlyoztam. A felhajtás alá került a dátum barna színű, fehérrel tintázott papírdarabon. A kommenthez és a címhez valóban régi, a nagypapám egykori bélyeges- és pipadohánytároló szekrényéből származó vékony, valóban használt, szakadozott zöld papírt haszáltam - még mindig dohányillata van...:-) A fotót fehér alapra ragasztottam, az alapot barnával tintáztam, a képet reszelővel körben öregítettem és még magára a képre is húztam pár karcolást. A kép alá vaj színű rácsos szalag került, a sarkába egy papírvirág virággá hajtogatott széles fehér selyemszalaggal és egy rávarrott zöld gombbal, ez utóbbi nagymamám gyűjteményéből származik - ahogyan a kép alatti 3 párnahuzat-gomb is. Legvégül került rá az egyik legfontosabb elem, a K&Company kaparós matrica inda, amelynek (és ez nem szándékosan lett tervezve, két különböző időpontban szereztem be őket) ugyanolyan a mintája, mint a körbefutó indáknak.

A rózsaszínű változathoz egy hasonló egyszínű, szövetmintás és egy rózsás papírt választottam (sajnos a márkáját nem tudom:-() , az utóbbiból vágtam ki a sarokmintákat az oldalhoz. Ezeket aztán a kommenthez és a díszítéshez is használt írásmintás és vonalas papír darabjaira ragasztottam és ezeket is körbevágtam. A sarokmintákat 3D-s ragasztóval ragasztottam az alapra. A fotót körbereszelőztem és az írásmintás papírból csinátam egy gyűrött, hajtogatott szalagot, amit tintáztam és melléragasztottam, nem látható helyen össze is kapcsoztam. Erre került a selyemszalagból készült masni, alá pedig egy hangjegymintás pauszból készült, szélein égetett tekercs. Az idézetet szándékosan ferdén nyomtattam a vonalas papírra barna színnel, a cím pedig rózsaszínnelkerült a pauszra. Került az oldalra már pár barna sarokpecsét. A dátum egy vajszínű, fém címketartóban van (Rayher), alkoholos filctollal egy pauszdarabra írva, a tartót végül miltonkapcsokkal rögzítettem, ahogyan a címet is.

2008. szeptember 15., hétfő

Körbe-körbe...

Ha gyermekünk születik, az első év(ek?)ben van néha az az elgondolkodtató, ijesztően csodálatos érzés, hogy mostantól minden más és az is marad: itt van Ő, legféltettebb kincsünk (gyermektelenektől ezúton is elnézést, előzetesen joggal túlzásnak tűnhet az ilyen "hőzöngés":-)) és ez a legféltettebb kincs mostmár mindig itt lesz, itt marad, remélehetőleg - ha fizikailag felnőtt korában már nem is, de - örökké az életünk része lesz és ezen nem változtat semmi. Az oldal erről a néha hihetetlen, mégis fantasztikus érzésről szól...:-)

A scrap.hu havi kihívása a KÖR motívumról szól, erről az állandó, vég nélküli, önmagába visszatérő vonalról - úgyhogy mi sem volt magától értetődőbb, mint ezt használni ehhez a témához! A fotó pedig legkedvesebb barátnőm tehetségét dicséri.

Háttérnek egy olívazöld, stilizált kerek virágmotívumokkal díszített papírt választottam, ebből vágtam egy kört (egy salátástál körül:-)) sniccerrel, de nem erősen, hogy aztán a vágás mentén tépni tudjam. Ennek a szélét aztán tovább gyűrögettem, tépegettem (filmnézés közben jó kis elfoglaltság nassolás helyett a kezeknek:-)) és egy szintén tépegetett, tintázott szélű Basicgray alapra ragasztottam. A fotó egyik sarkát letéptem, hullámos mintaollóval körbevágtam és reszelővel még koptattam a szélét. A fotó alatti "naplópapírt" (kettéhajtott ívben lehet kapni nyomtatványboltokban, ívje 10-15 ft körül van) fekete teafőzetben áztattam, majd a villanysütő egyik lapján takarékon szárítottam (állandó felügyelet mellett!!), ez kicsit meg is égette, még jobban be is barnította a papírt. Aztán gyűrtem, formáztam a kép alá, illesztgettem, a fotót ráragasztottam, egy kisebb és egy nagyobb miltonkapoccsal rögzítettem a hajtásokat, varrtam két oldalán is a képet kézzel, majd az egészet ráragasztottam (egyelőre a széleit ragasztatlanul hagyva) az alapra. Aztán alápróbáltam-ragasztottam a csipkét, felfűztem és ragasztottam a gombokat is. A felső felirat kerete egy kaparós matrica, akárcsak a kép alatti bordó cirkalom. Az "Örökké" felirat kézírással került fel, a piros "veled" pedig a régi jól ismert betűnyomó géppel. (Ez adta egyébként az itt-ott felbukkanó piros szín ötletét is - ugyanis egyszerűen nincs más színű szalagom itthon ehhez a géphez...:-)) Aztán felülre is kellett kerülnie pár dolognak, mert "gurulni" kezdett a kép - így jött két fehér, barnával tintázott szigszalagdarab és a régi műanyag harisnyatartó-kapoccsal rögzített, nagyon jól formázható (szélében drótos) vastag vörös szalag: optikailag (szerintem...) ezek rögzítik a kerek formát. Aztán az elmaradhatatlan sarokpecsét még jobbra fel és kész is volt!

Sokkal hamarabb végeztem vele valahogy, mint terveztem, ez olyan kis meditációs-molyolós alkotásnak indult a rohanós, rendkívül élménydús nyár után- és íme, hamar "elkészülte magát"!:-)